Mi csak szállunk
át az éjszakán.
Hegyek között,
tavak felett,
a holdra nézve:
Hópelyhek vagyunk.

Mi csak szállunk.-
az erdõ fái közt.
Lombkoronákon át
süvítve, lebegve.
Lassan, sebesen:
A szél vagyunk.

Mi csak szállunk,
le a puha földre
életet adni másnak,
feltámadni újra.
Eggyé válni a halálban:
Õszi levelek vagyunk.

Támadjunk fel újra!
(„…a fû oly hideg…”)
Mindent elvettél tõlem, mégis
Mindent, mi vagyok -
Odaadnék neked!